|
Honda CR-V 2010 |
|||
|
Véletlen kép |
A 2006-ban bemutatott CR-V elérkezett félidejéhez, így a Japán gyártó az új modellév tiszteletére frissítette CR-V terepjáróját, de csak annyira amennyire feltétlen szükséges volt.
A legnagyobb változás, hogy az eddig 140 lóerős, Euro 5-ös normát teljesítő 2,2 literes, a vásárlók körében igen kedvelt dízel motor teljesítményét 10 lóerővel megtoldották, ami a most már 350 Nm nyomatékban is jelentkezik. Mindemellett optimalizálják fogyasztását, a frissített dízel motor 9,6 másodperc alatt gyorsítja százas tempóra a CR-V-t, átlagfogyasztása 6,5 liter. Alapáron hatfokozatú kézi váltó jár hozzá, de mostantól egy ötfokozatú automata is rendelhető hozzá, ugyan úgy mind a Honda Accordhoz. Automata váltóval a fogyasztás 7,4 literre emelkedik. Mindebből látszik, hogy nem kell teljes átváltozásra gondolni, hiszen az előd is jól megalkotott SUV volt kívül-belül egyaránt. A Honda CR-V 2010-es vátozatán elől új lökhárítót és módosított hűtőrácsot, hátul átdolgozott lökhárítót találunk, ami így egyre inkább kezdi felvenni a Detroitban bemutatott Hondák jövőbeli fazonját. Választhatóak új tervezésű, 17 és 18 hüvelykes könnyűfém keréktárcsák, illetve frissítették a beltérben a szövet és műanyag felületeket. Az utasfülke így a kiváló ergonómiát és intelligens tárolási megoldásokat kifinomult, modern és hatékony kialakítással társítja, ami a prémium kategóriába emeli a Honda CR-V-t. A kényelmi és biztonsági felszerelések közül kiemelkedik, az előző modellhez is rendelhető radar vezérlésű tempomat funkció, amely megtartja a távolságot az elöl haladó autó mögött, miközben az ütközések hatását mérséklő fékrendszer figyelmezteti a vezetőt, ha ütközést jósol. Megosztás közösségi portálokon |
![]() Hasznos oldalak Honda CivicHonda Jazz Honda CR-Z bemutató Honda Insight Honda Accord Honda Small Car Hyundai ix35 Hyundai ix55 Kia Sportage Kia Sorento Ford Kuga Suzuki SX4 Népszerű oldalak Óraátállítás 2011Nőnapi köszöntő - Nőnapi ... Peugeot 3008 Samsung Shark (S5350) és a ... Samsung Galaxy S (GT-I9000) Akkumlátor Almás süti Diós beigli - Mákos beigli Adriai-tenger Sajtleves receptek Legújabb oldalak VajaspiskótaKókuszos kocka Flamand ragu Őzgerinc angolosan Pénz és Párkapcsolati blokkok ... Almás lekváros szelet Parasztos csirkemell Töltött galamb Tavaszi óraátállítás Nyári óraátállítás |
|
Szerkesztési feltételek | Adatvédelmi nyilatkozat | Jogi nyilatkozat | Infobomba médiaajánlata |
|||